Online Kronobiológia
ÉRDEKEL, MILYEN A TEMPERAMENTUM TÍPUSOD, ÉRZELMI BEÁLLÍTOTTSÁGOD ÉS INTELLEKTUÁLIS TULAJDONSÁGOD?
A lap alján a rendelési lapra kattintva és kitöltve megrendelheted részletes elemzésed.
Amikor a kronobiológia ágával pszichogenetikával közelebbről megismerkedtem a Mantra természettudományi Szabadegyetemen: "villámcsapásként” ért a felismerés, mennyire igaz rám minden, amit egy-egy jellemzésből kaptam. Az információkon keresztül jobban megismertem magamat, de másokról is konkrét „analízist” szereztem. Az időbiológia segít önmagunk megismerése mellett a személyiségünk fejlesztésében és a párválasztásunkban is. Az asztrológia a születés időpontjának figyelembevételével állapítja meg az egyén jellemképét, de a horoszkóp felállításakor a bolygók elhelyezkedését és egymással való kapcsolatát vizsgálja. A kronobiológiai pszichogenetika azonban a születés évének, hónapjának és napjának számjegyeit használja fel, és ezek segítségével állapítja meg az egyén adottságait és karakteres számait. A számokhoz tartozó sajátosságokat egy részletesen kidolgozott rendszer tartalmazza. A legelső tipológiai rendszert Hippokratész görög orvos alkotta meg, a típusok felállításánál alapvető szempontja a vérmérséklet, vagyis a temperamentum volt. Megállapította a négy alaptípust, mely szerint az emberi szervezetben négy elemi folyadék van, amelyek - melankolikus (fekete epe), flegmatikus (nyál), szangvinikus (vér) és kolerikus (sárga epe) - a megfelelő arányban keveredve határozzák meg az ember alaptermészetét. A habitus nem azonos a jellemmel, de szorosan összefügg vele. Pavlov az idegrendszeri folyamatok minőségéből következtetett a temperamentumra, és meghatározta az élénk, féktelen, nyugodt és gyenge izgalmi és gátlási folyamatokat mutató típusokat.
Az egyén születési napjára jellemző kozmikus hatások vizsgálata által dr. Artur Zsazskov professzor és dr. Tatjana Szmirnova kidolgozta a pszichogenetika alapjait, a természeti tipológia szabályrendszerét. A pszichogenetika három alapvető emberi jellemvonással foglalkozik. A születési dátumból számolható mutatói az ember idegrendszerének fizikai, érzelmi, és intellektuális kontúrjait adják. A természeti tipológia ezeken belül újabb két-két csoportot különít el, úgy mint fékezés és élénkítés, érzelmek és érzések, valamint intuíció és logika.
Az ember születés napjának ismeretében megállapítható, hogy az adott ember milyen, az egész életére kiható tulajdonságokkal rendelkezik. A későbbiek folyamán jelentkező hatások - a nevelés, a tanulás és az élettapasztalatok - ezekre az alapvető tulajdonságokra épülnek rá. A velünk született fizikai (vitális), érzelmi (lelki) és intellektuális (elmebeli) tulajdonságokat gyökeresen megváltoztatni nem lehet, de módosítani - pozitív vagy negatív irányban - igen.
A kronobiológia utat mutat- a természeti tipológiából származó - betegséghajlamok meghatározására. A Test, lélek, szellem belső konfliktusainak vizsgálatára.
Minden temperamentumnak van erős és gyenge oldala, amelyek előnyt vagy hátrányt jelentenek. Velünk született idegrendszeri adottságunk megmutatja, hogy bizonyos típusú foglalkozások végzésére nagyobb, alkalmasabb energiával rendelkezünk. A fizikai kontúr adataiból megtudhatjuk, hogy a központi idegrendszerbe érkező ingerekre hogyan reagál az illető, ami a cselekvés, viselkedés ritmusát és a pszichikai folyamatok intenzitását mutatja meg energetikai és dinamikus sajátosság szempontjából. Ebből következően, ha valaki nem a saját habitusának kedvező foglalkozási területen tevékenykedik, a folyamat könnyen betegséghez vezethet, akár azért, mert túlterheli magát, vagy azért, mert nem használja ki a rendelkezésre álló energiát. Az érzelmek, az ego és az integrációs folyamatok belső működésének vizsgálata irányt mutat hogy pl. készségeknek megfelelő szakmát válasszunk ki. Megtudhatjuk még összes energia értékünket, azaz életerőt, hogy érdemes felhasználni vagy ha kell gazdálkodni vele (csakrák helyzete, ereje), hogy vitalitásunk növekedjen és sokáig fittek, energikusak maradjunk.
Kronobiológia számításokból megtudhatjuk a súlypont és az idődinamika jellemzőit. Nézzük sorba melyik, mit jelent!
A súlypont, energia szint, amely szemlélteti, hogy születésünk pillanatában milyen életfeladathoz kaptunk energetikai lehetőséget. 1-7 anyagi világ felimserése (fizikai), 8-14 érzelmi világ felismerése (lelki), 15-22 információs világ felismerése (szellemi)
Azaz a súlypont meghatározza kinek milyen az érdeklődési köre, mihez kapott isteni energiát, így megkapjuk az egyén életének fővonalát. Szeretnéd tudni mely csoportba tartozol Rendelje Kronobiológiát!!
Idődinamika megmutatja két ember, vagy akár család, csoport összeférhetőségét, egyéb lehetőségekre nézve. Kiderül, hogy van e szoros kapocs, vagy semleges viszonyban állnak egymással. Ez az idődinamika tanulságos, mivel sok-sok megválaszolatlan kérdésre fény derül, megmagyarázatlan vonzalmak esetében, vagy állandó feszültségek egy bizonyos személlyel.... Sokszor magunkban keressük a hibát, magunkat vádoljuk élethelyzetek miatt, közben elképzelhető olyan hármas együttállás van pl. férfi és nő között, hogy legyőzhetetlen a vágy, vagy a vonzódás... Ha például:a főnökünkkel való kapcsolatunkat folyamatos kudarc jellemzi, nem feltételenül a munkamorálunkban kell változnunk, lehet hogy egyéb karmikus terhektől kell megszabadulnunk... Lehet szinkronkapcsolat - tanár és tanítványai vagy kompenzációs viszony, vagy a negyedik közömbös azaz semleges kapocs. Semleges kapcsolatnál nem fáj semmi, pl. amit a másik mond bántóan, amikor nem érezzük a szakítás súlyát, az semleges kapcsolat volt. De ha meghaltunk egy kicsit, ha másikat többé nem látjuk olyan sűrűn, és veszteségként éljük át, valószínűsíthető a szinkron-vagy a tanár-tanítványai együttállás, de nagy-nagy harmóniát sugall kompenzációs kapcsolat is legyen az fizikális, azaz temperamentumban való együttállás esetén, érzelmileg, vagy agyikusan. Mivel mindhárom szinten vizsgáljuk az együttállásokat...!
Ajánlott munkaterületek különféle temperamentum típusoknak:
szangvinikus személy számára legalkalmasabb az olyan dinamikus munka, ahol a körülményekhez való gyors alkalmazkodási képességét előnyösen kihasználhatja.
A kolerikus temperamentumú egyén számára, akit a viharos érzelmek, a hangulatok hirtelen változása jellemez, a sok változtatási lehetőséget nyújtó, mozgékony munkakör alkalmasabb a képességek kiaknázására, ahol kezdeményezőkészségét is kamatoztathatja.
Flegmatikus embertársunk számára viszont sokkal fontosabb a stabilitás, állandóság, szakmai mélység, ahol lehetséges hosszú időre tervezni.
A melankolikus temperamentummal rendelkező egyén az aprólékos, precíz, mély átéléssel jellemezhető feladatok elvégzésében jeleskedhet, ahol lehetséges árnyalatokat észrevenni.
Minél több pozitív energiát sugárzunk ki, annál több hasonló embert és eredmény vonzunk magunkhoz. Mindig saját magunk döntünk, hogy mit kezdünk a rendelkezésünkre álló idővel, döntsünk hát jól.
Összefoglalva a kronobiológia segítségével önismeret mellett megtudhatjuk a csakrák állapotát, az egyéb betegségekre való hajlamot, és stimulálhatjuk, illetve serkenthetjük, vagy fékezhetjük működését, ha kell a Bach-virágterápia is segítségünkre lehet! Választ kaphatunk eddigi megválaszolatlan kérdéseinkre is.
Bach-virágterápiáról:Az egyén születési napjára jellemző kozmikus hatások vizsgálata által dr. Artur Zsazskov professzor és dr. Tatjana Szmirnova kidolgozta a pszichogenetika alapjait, a természeti tipológia szabályrendszerét. A pszichogenetika három alapvető emberi jellemvonással foglalkozik. A születési dátumból számolható mutatói az ember idegrendszerének fizikai, érzelmi, és intellektuális kontúrjait adják. A természeti tipológia ezeken belül újabb két-két csoportot különít el, úgy mint fékezés és élénkítés, érzelmek és érzések, valamint intuíció és logika.
Az ember születés napjának ismeretében megállapítható, hogy az adott ember milyen, az egész életére kiható tulajdonságokkal rendelkezik. A későbbiek folyamán jelentkező hatások - a nevelés, a tanulás és az élettapasztalatok - ezekre az alapvető tulajdonságokra épülnek rá. A velünk született fizikai (vitális), érzelmi (lelki) és intellektuális (elmebeli) tulajdonságokat gyökeresen megváltoztatni nem lehet, de módosítani - pozitív vagy negatív irányban - igen.
A kronobiológia utat mutat- a természeti tipológiából származó - betegséghajlamok meghatározására. A Test, lélek, szellem belső konfliktusainak vizsgálatára.
Minden temperamentumnak van erős és gyenge oldala, amelyek előnyt vagy hátrányt jelentenek. Velünk született idegrendszeri adottságunk megmutatja, hogy bizonyos típusú foglalkozások végzésére nagyobb, alkalmasabb energiával rendelkezünk. A fizikai kontúr adataiból megtudhatjuk, hogy a központi idegrendszerbe érkező ingerekre hogyan reagál az illető, ami a cselekvés, viselkedés ritmusát és a pszichikai folyamatok intenzitását mutatja meg energetikai és dinamikus sajátosság szempontjából. Ebből következően, ha valaki nem a saját habitusának kedvező foglalkozási területen tevékenykedik, a folyamat könnyen betegséghez vezethet, akár azért, mert túlterheli magát, vagy azért, mert nem használja ki a rendelkezésre álló energiát. Az érzelmek, az ego és az integrációs folyamatok belső működésének vizsgálata irányt mutat hogy pl. készségeknek megfelelő szakmát válasszunk ki. Megtudhatjuk még összes energia értékünket, azaz életerőt, hogy érdemes felhasználni vagy ha kell gazdálkodni vele (csakrák helyzete, ereje), hogy vitalitásunk növekedjen és sokáig fittek, energikusak maradjunk.
Kronobiológia számításokból megtudhatjuk a súlypont és az idődinamika jellemzőit. Nézzük sorba melyik, mit jelent!
A súlypont, energia szint, amely szemlélteti, hogy születésünk pillanatában milyen életfeladathoz kaptunk energetikai lehetőséget. 1-7 anyagi világ felimserése (fizikai), 8-14 érzelmi világ felismerése (lelki), 15-22 információs világ felismerése (szellemi)
Azaz a súlypont meghatározza kinek milyen az érdeklődési köre, mihez kapott isteni energiát, így megkapjuk az egyén életének fővonalát. Szeretnéd tudni mely csoportba tartozol Rendelje Kronobiológiát!!
Idődinamika megmutatja két ember, vagy akár család, csoport összeférhetőségét, egyéb lehetőségekre nézve. Kiderül, hogy van e szoros kapocs, vagy semleges viszonyban állnak egymással. Ez az idődinamika tanulságos, mivel sok-sok megválaszolatlan kérdésre fény derül, megmagyarázatlan vonzalmak esetében, vagy állandó feszültségek egy bizonyos személlyel.... Sokszor magunkban keressük a hibát, magunkat vádoljuk élethelyzetek miatt, közben elképzelhető olyan hármas együttállás van pl. férfi és nő között, hogy legyőzhetetlen a vágy, vagy a vonzódás... Ha például:a főnökünkkel való kapcsolatunkat folyamatos kudarc jellemzi, nem feltételenül a munkamorálunkban kell változnunk, lehet hogy egyéb karmikus terhektől kell megszabadulnunk... Lehet szinkronkapcsolat - tanár és tanítványai vagy kompenzációs viszony, vagy a negyedik közömbös azaz semleges kapocs. Semleges kapcsolatnál nem fáj semmi, pl. amit a másik mond bántóan, amikor nem érezzük a szakítás súlyát, az semleges kapcsolat volt. De ha meghaltunk egy kicsit, ha másikat többé nem látjuk olyan sűrűn, és veszteségként éljük át, valószínűsíthető a szinkron-vagy a tanár-tanítványai együttállás, de nagy-nagy harmóniát sugall kompenzációs kapcsolat is legyen az fizikális, azaz temperamentumban való együttállás esetén, érzelmileg, vagy agyikusan. Mivel mindhárom szinten vizsgáljuk az együttállásokat...!
Ajánlott munkaterületek különféle temperamentum típusoknak:
szangvinikus személy számára legalkalmasabb az olyan dinamikus munka, ahol a körülményekhez való gyors alkalmazkodási képességét előnyösen kihasználhatja.
A kolerikus temperamentumú egyén számára, akit a viharos érzelmek, a hangulatok hirtelen változása jellemez, a sok változtatási lehetőséget nyújtó, mozgékony munkakör alkalmasabb a képességek kiaknázására, ahol kezdeményezőkészségét is kamatoztathatja.
Flegmatikus embertársunk számára viszont sokkal fontosabb a stabilitás, állandóság, szakmai mélység, ahol lehetséges hosszú időre tervezni.
A melankolikus temperamentummal rendelkező egyén az aprólékos, precíz, mély átéléssel jellemezhető feladatok elvégzésében jeleskedhet, ahol lehetséges árnyalatokat észrevenni.
Milyen a személyiség típusod? Rendeld meg a saját és a családtagod, a barátod, a szerelmed kronobiológiáját!
(elemzésből kiderül: csakra helyzet, jellemzés: fizikai-érzelmi-szellemi, életenergia érték, helyes munkakör, s egyéb megoldási alternatívák, párkapcsolat összeférhetőség - idődinamika, súlypont számítás, amely szerint kidkerül anyagi szinten van még az ember vagy már érzelmiben, esetlegesen szellemi világban él...)
Minél több pozitív energiát sugárzunk ki, annál több hasonló embert és eredmény vonzunk magunkhoz. Mindig saját magunk döntünk, hogy mit kezdünk a rendelkezésünkre álló idővel, döntsünk hát jól.
Összefoglalva a kronobiológia segítségével önismeret mellett megtudhatjuk a csakrák állapotát, az egyéb betegségekre való hajlamot, és stimulálhatjuk, illetve serkenthetjük, vagy fékezhetjük működését, ha kell a Bach-virágterápia is segítségünkre lehet! Választ kaphatunk eddigi megválaszolatlan kérdéseinkre is.
A Bach-virágterápia célja a Test, a Lélek és a Szellem egységbe rendezése, és egészként való működésének elősegítése.
A Bach-virágesszenciák a betegség mélyén rejlő oki kezelését végzik. A lélek rezgéseit emelik, ezáltal gyógyítva azt, s ez kihat a fizikai test gyógyulására is.
Kronobiológia elemzéshez ajándékként Bach-virágterápia csepp ajánlása, amit webshopban megvásárolhat magának és családjának egyaránt. Valamint kinti főoldalon (jobb oldalon) lévő 'kis virágmező-ikonra' kattintva részletes leírás a Bach-terápia hatásairól, virágairól, azaz a gyógynövekről.
Rendelj online kronobiológiát!
Ára: 1 kronobiológiai elemzés, 6000 Ft - kb.3 oldal MINTA - szóra kattinva láthatod, miből áll egy-egy kronobiológia elemzés.
A rendelési lapon kérlek pontosan add meg a kért adatokat.
Kronobiológiai Rendelési lap
A rendelésed megérkezése utáni 5. napig kapod meg a megadott e-mail címre!
Ajánlott hirdetés |
AdSense |













